„A gyógyítás nem az orvostól, hanem a természetből ered. Az orvosnak tehát nyitott elmével a természetből kell kiindulnia.” – mondta réges-régen Paracelsus, a 16. század híres orvos-asztrológusa, utalva arra, hogy a természet törvényszerűségeinek ismeretével és csatasorba állításával sokat lehet tenni a sérült, beteg, szenvedő emberekért.

Az esztergomi kórház vadonatúj, kifejezetten erre a célra épített épületrészébe lépve a hiperbárkamra megálmodója, a Vaszary Kolos Kórház korábbi főigazgatója, dr. Kanász Gábor mutatja meg az impozáns szerkezetet, hozzá csatlakozik a terület külföldről hazacsábított szaktekintélye, dr. Gőbl Anna, a Hiperbárikus Oxigénterápiás Központ vezető orvosa, valamint dr. Pák Péter, regnáló főigazgató, akinek támogatása és segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a hiánypótló kezelési lehetőség. A szakemberek minden bizonnyal látják az egyszeri laikus látogató tekintetében a megilletődöttséggel vegyes elképedést és némi bizalmatlanságot, hiszen a leginkább egy Verne-regény modern feldolgozásában helytálló, tengeralattjáróra vagy merülőkabinra emlékeztető berendezés működését és hatásmechanizmusait megnyugtató közvetlenséggel és természetességgel, közérthető példákkal alátámasztva igyekeznek átadni.

Egy kis fizika, de nem fog fájni

Milyen jó lett volna, ha az emberfia annak idején odafigyel fizikaórákon, hiszen a Henry-féle gáztörvény bár halványan feldereng, mégis jól jön a korrepetálás az eljárás alapjainak áttekintésekor. A tizenkilencedik században élt és alkotott amerikai fizikus, Joseph Henry felfedezése szerint a gázok folyadékban történő oldhatósága nyomásfüggő, azaz a folyadékba oldódó gáz mennyisége arányos a folyadék felett mért gáz parciális nyomásával. Huh… Talán úgy lehetne ezt az emberi szervezetre lefordítani, hogy a megnövekedett környezeti nyomás következtében több oxigén kerül a tüdő léghólyagjaiba, megnő az oxigén koncentrációja, így több oldódik belőle a vérplazmába. Ez az érték akár a hússzorosára is növelhető.

Aztán még egy kis fizikaóra: Fick első diffúziós törvényének értelmében a külső gázcsere a tüdő és a kapillárisok, vagyis hajszálerek között a belélegzett levegő és a vérben oldódott gáz parciális, azaz részleges nyomásának arányától függ. Tehát amikor 100%-os a belélegzett gáz oxigéntartalma, nő a vér oxigéntartalma is. Amikor 100%-os oxigént nagyobb környezeti nyomáson lélegzünk be, növekszik az arteriális oxigénnyomás, ezzel együtt megnő a fizikailag oldódott oxigén felhasználása a kapillárisokban, tehát még több oxigén oldódik be. Az pedig még egy laikus számára is könnyen belátható, hogyha minél több oxigén van a vérben, az annál mélyebben tud a szövetekbe, szervekbe hatolni. A hiperbárikus oxigénterápia során tehát a megnövekedett kapilláris távolsággal jellemzett területek (ödéma, regeneráció, sebgyógyulás) szöveti oxigénellátottsága jelentősen növelhető.

A hiperbárikus oxigénterápia hatása a keringési rendszerre két szinten valósul meg, a makrocirkuláció és a mikrocirkuláció szintjén. Ne ijedjünk meg a szakkifejezésektől, ez nagyvonalakban annyit jelent, hogy a magasnyomású oxigénkezelés csökkenti a szívritmust, a szívizomzattal összefüggő oxigénfelvételt és a perctérfogatot, vagyis a továbbított vér egységnyi mennyiségét. Ez egyrészt a direkt oxigénhatásnak tulajdonítható, másrészt a paraszimpatikus idegrendszer révén valósul meg.
A hiperbárterápia az agyi vérkeringésre is pozitív hatással van, lévén a bonyolult fizikai és biológiai hatásmechanizmusok összességeként csökken az agyi nyomás, miközben nő az oxigénellátottság.
Az izmok vérkeringése elsősorban munkafüggő, így hiperbárterápia közben a légzési izmok vérkeringése nő, míg a nem használt vázizmok keringése csökken.
A hiperbárikus oxigénterápia hatása a szövetekben is megmutatkozik, ugyanis amennyiben egy szövet vérellátása hirtelen fellépő vagy krónikus ok miatt csökken, erre a sejtek funkciókieséssel, illetve funkciózavarral reagálnak. Minden akut szöveti traumánál, például műtéti sebek esetén, de számos krónikus betegségben is felléphet szöveti vizenyő. Az ödéma növeli a hajszálerek közötti távolságot, így rontja a szöveti oxigén-ellátottságot, nyomást gyakorol a környező szövetekre, ezért a vérátáramlás további romlásához vezet, az oxigénhiány fokozódik. A hiperbárikus oxigénterápia hatására létrejövő úgynevezett szöveti vazokonstrikció, azaz érszűkület vagy érösszehúzódás kizárólag az oxigénnel egyébként elfogadhatóan ellátott, azaz normoxiás szövetterületeket érinti – és terápiásan kihasználható ödémacsökkentő hatást fejt ki. Az egyébként is oxigéndeficites – hipoxiás – szövetek erei azonban nem reagálnak érszűkülettel a nagyobb oxigénkínálatra; bennük a korábbi vérmennyiség áramlik át – ez a vérmennyiség a hiperbárikus oxigénterápia alatt a szokásosnál több oxigént tartalmaz.
Ez a jelenség okkal kapta a „Tell Vilmos-effektus” elnevezést, hiszen az oxigénnel egyébként jól ellátott, „gazdag” területekről „ellopja” a keringő vérmennyiség egy részét, és „odaadja” a „szegény” oxigéndeficites területeknek. Mivel a korábban is normális oxigénellátású helyek a hiperbárikus oxigénterápia alatti, hiperoxiás vérből kapnak kevesebbet – hiperoxiás hipovolémia –, továbbra sem szenvednek hiányt. A korábban hipoxiás területek viszont teljes mértékben megkapják az átcsoportosított vér-átöblítést; ez azonban már „dupla hatású”, mert ez hiperoxiás normovolémia…
Az ismétlődő magasnyomású oxigénkezelés hatására megindul az őssejttermelés, a nagy mennyiségű oxigén ezzel együtt regenerációt indít be, amely az egész testre kihat. A rossz vérellátású sebekben felgyorsul a véredényképződés, normalizálódik a fibroblaszt proliferáció, a kollagén-szintézis, a csontregeneráció és támogatja a protektív extracelluláris mátrix formációját.

Nos, igen… Érdeklődését felkeltve a laikus krónikás is szakirodalomba mélyed, ahol a következő összefoglalót találja: magas szöveti oxigénkoncentráció hatására nő a fibroblasztok kollagénszintézise és polimerizációja, növekszik a sejtproliferációs ráta, javul a makrofágok fagocita funkciója, indukálódik az angiogenezis és csökken a szöveti ödéma, javul a terület mikrocirkulációja.

 

Miért nem gyógyulnak a sebek?
 
Az egészséges sebgyógyulás folyamata egymást követő lépések sorozatából tevődik össze, amelybe beletartozik az infekciókontroll, vagyis a fertőzések „menedzselése”, a gyulladáscsökkentés, a kötőszöveti regeneráció, az angiogenezis, azaz véredényképzés és a hámosodás. Ezen lépések mindegyikének alapfeltétele a megfelelő keringés és oxigénellátás jelenléte, ennek hiányában ugyanis a sebgyógyulásban zavar keletkezik és a seb krónikussá válik. A gyógyulási elégtelenséget leggyakrabban a folyamatos visszafertőzés, lokális vagy szisztémás keringési elégtelenség, patológiás hipoxia (oxigénhiányos állapot), sejtműködési zavar és folyamatos nyomásnak kitettség vagy visszatérő mechanikus trauma okozza.
Hangsúlyozandó, hogy krónikus sebek esetében patológiás hipoxiáról beszélünk, nem a sebekre általában jellemző hipoxiáról. Alapesetben a sebek hipoxiája a sebgyógyulás elindulásának élettani alapja, oly módon, hogy a sejtosztódást a sebkörnyéki szövet és a sebben fiziológiásan jelenlévő hipoxia oxigén-grádiens különbsége, csökkenése indítja el.

A nem gyógyuló sebek esetében emellett biofilm-képződést is látunk, a kórokozók speciális anyagot választanak ki a sebben, amelyen megbújhatnak. Ezen az anyagon az antibiotikumok nem vagy csak alig tudnak átjutni. A magasnyomású oxigénnek ez nem jelent problémát, penetrál a biofilmen és az antibiotikumok bejutását is elősegíti. Az anaerob baktériumok pusztulása egyértelmű, de az aerobok számára is kedvezőtlen a sok oxigén. A fehérvérsejtek, mint muníciót kezelik a sok oxigént, pusztító szabadgyököket képeznek belőlük. A szervezetnek viszont nem természetes a rengeteg oxigén, oxidatív stressz éri, amit le akar küzdeni. Ennek eredménye a magasnyomású oxigénterápia speciális hatása, a szisztémás gyulladáscsökkentő hatás.

A nitrogén-oxid az emberi szervezet egyik kulcsmolekulája, többek között jelentős értágító és antibakteriális hatással bír. Hiperbárterápiás oxigénkezelést követően mérhető NO-emelkedés következik be. Mivel a csontvelő őssejtprodukciója NO-függő folyamat is, a kezeléssorozat ez úton is hozzájárul a nyolcszorosára növekedő perifériásan mérhető őssejtszámot.

Mi történik a csőben?
A kezelés menetéről röviden

Az esztergomi hiperbárkamrába lépve számos gondolat kavarog a megszeppent, semmihez nyúlni nem merő látogató fejében, ám a szakembereket hallgatva egyre több minden derül ki az igazából cseppet sem félelmetes szerkezet működéséről és a terápia menetéről.
Nem meglepő, hogy a hiperbárikus oxigénterápia is a páciens kivizsgálásával kezdődik, meggyőződve arról, hogy alkalmas a kezelésre. A maximális hatékonyság érdekében a kezelések napi gyakorisággal, ideális esetben heti 5-6 alkalommal történnek, ugyanis csak ebben az esetben valósul meg teljesen a terápia hosszútávú hatása.
A kezelés megkezdése előtt a pácienseknek javasolt néhány egyszerű, ám fontos rutin betartása. A hőmérsékletváltozás miatt réteges öltözködés az ideális, ajánlatos továbbá előzetesen néhány falat elfogyasztása, ugyanis kezelés közben éhséget vagy enyhe vércukoresést tapasztalhatnak az arra érzékenyek. Egy kezelés órákat vehet igénybe, ezért javasolt előtte a mosdó használata, továbbá érdemes könyvet, újságot, innivalót bevinni. A nem nyomásálló tárgyakat, úgymint mobiltelefon, golyóstoll, óra, távirányítós kulcs, stb., kint kell hagyni a terápia idejére.

A magasnyomású oxigénterápia alapvető biztonsági szempontja a tűzvédelem. Bár az oxigén önmagában nem éghető, azonban kiválóan táplálja a tüzet, a kamrában ezért nagyon szigorúak a tűzvédelmi szabályok: a pácienseknek minél kevesebb műszálat tartalmazó ruházatot és a lehető legkevesebb sminket kell viselniük, figyelni kell, hogy a maszkok mindig pontosan illeszkedjenek az arcukra, ne szökjön belőlük az oxigén. Olyan tárgyakat, amik szikrát okozhatnak (nagy kulcscsomó, elektromos eszközök, aprópénz, öngyújtó) minden esetben kint kell hagyni. Na, igen, a tűz… A medicina történetét kutatva feltűnik, hogy számos robbanás és végzetes tűzeset kísérte az úttörők kísérleteit, azonban az esztergomi technikus ezen csak mosolyog, hiszen elmondása szerint ez ma a többszörös műszaki biztonsági körök és kontroll-protokollok használatával már gyakorlatilag kizárt; ráadásul a kabint nagyhatású tűzvédelmi és tűzoltó berendezéssel is felszerelték.

A hiperbárikus oxigénkezeléseken a kamrában mindig van szakképzett személyzet, ők a kamrakísérők, akik az esetleges problémák elhárítására vannak kiképezve. Ha a beteg állapota úgy kívánja, orvos is tartózkodik a kamrában, hogy a páciensek segítségére legyen.
A kezelések menetét biztonsági intézkedések sora szabályozza, a műszaki biztonságáért a kamratechnikus felel, aki minden alkalom előtt és után ellenőrzi a berendezések megfelelő állapotát. A kezelések alatt esetlegesen fellépő problémákra (pl. áramszünet) előre kidolgozott protokollok lépnek életbe.
A sci-fi-szerű technikai berendezések precíz működéséből a páciens nem sokat vesz észre, a kezelés alatt ugyanis kényelmes fotelben ülve, szükség esetén ágyon fekve, olvasással, filmnézéssel tölti el a terápiás időt.

Mit érzünk nagy nyomás alatt?

A terápia lassú nyomásnöveléssel kezdődik, miközben zúgó hangot hallunk. Testünkön nem érezzük a nyomásváltozást, kizárólag a középfülünkben. Mivel a középfülben létrejövő nyomásváltozás kiegyenlítésének képessége elengedhetetlenül fontos a hiperbárikus oxigénterápián való részvételhez, ezért erre nagy figyelmet szentelnek a kivizsgáláskor. Mindazonáltal nyomáskiegyenlítésre csak a kezelés elején van szükség.
A nyomás növekedését a levegő hőmérsékletének emelkedése kíséri. Lassan, mintegy negyedóra alatt érjük el a terápiás nyomást, ami a legtöbb esetben 2.4 atmoszféra. Ez 14 méteres vízmélységnek felel meg, nyomási helyzetünket ezért méterben határozzuk meg a kezelés során. Innentől kezdve nincs szükség több középfüli nyomáskiegyenlítésre, kezdődhet maga az oxigénlégzés. A kamrakísérő segítségével felvesszük az oxigénmaszkot, amelyből orvosi tisztaságú, 100%-os oxigént lélegzünk, a szokott módon, erőltetés nélkül. Javasolt az orron keresztüli légzés, nehogy a száj és felső légutak nyálkahártyája kiszáradjon. Húsz percenként szünetet tartunk az oxigénlégzésben, ilyenkor beszélgethetünk, ihatunk néhány kortyot. Fontos, hogy maszkkal az arcunkon ne beszéljünk, hiszen az oxigénszivárgást és levegőbejutást eredményezhet.
Megnyugtató a tudat, hogy amennyiben a kezelés folyamán bármilyen probléma merülne fel, a személyzsilipen át rövid időn belül beengedhető hiperbár-szakember a kamrakísérő mellé. Személyzsilip használatával beteg a kezelés közben egyéni vagy nyomatékos indokkal behozható, kivihető. Az anyagzsilipen át – hiszen az is van – bármilyen gyógyszer, egyéb kisebb eszköz (maszk, szemüveg stb.) is gyorsan bejuttatható, vagyis egy pillanatig sincs az az érzésünk, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól.
A terápiás idő elteltével kezdetét veszi a nyomás lassú csökkentése, ami szintén halk zúgó hanggal jár. A csökkenés miatti nyomásváltozás magától kiegyenlítődik a fülünkben. Az oxigénmaszkokat ebben a fázisban folyamatosan magunkon tartjuk. A nyomáscsökkenést a környezet hőmérsékletének csökkenése kíséri. Három méteren fejezzük be az oxigénlégzést, ekkor vehetjük le a maszkot. A kezelés befejezése után álmosság, fokozottabb étvágy esetenként megfigyelhető, de már mehetünk is haza pihenni, avagy enni egy jót.

Fontos megjegyezni, hogy a dohányzás jelentősen csökkenti a hiperbárikus oxigénterápia hatását, ugyanis a nikotin erős kisér-összehúzó hatással bír, ezért a tüdő hajszálérkeringése csökken, aminek következtében oxigénfelvevő-kapacitása is mérséklődik. Mindemellett a nikotin és a cigarettában fellelhető egyéb kémiai anyagok nyálkahártyairritációt okoznak, ezért adott esetben nehezíthetik a dobüreg nyomáskiegyenlítését a fülkürtön keresztül, ami annak megerőltetéshez vezethet. És ha ez még nem lenne elég, a cigarettában található szénmonoxid csökkenti a vörösvértest természetes oxigénszállító-kapacitását, tehát a dohányzás felfüggesztése mindenképpen javasolt a kezelési ciklus időtartama alatt. Hasonlóan nem javasolt a kezelés előtti kávé fogyasztása annak érösszehúzó és vizelethajtó hatása miatt.

Milyen esetekben javasolt a terápia?

A hiperbárikus oxigénterápia bizonyítottan, nemzetközi szervezetek által elismert módon javasolt az alábbi esetekben:
•    Nem gyógyuló seb, diabeteszes láb szindróma, fekélyek
•    Akut hallásvesztés (fülzúgással, vagy anélkül)
•    Besugárzás utáni csont- és szövetkárosodás
•    Csontgyulladás
•    Szénmonoxid-mérgezés
•    Kompartment szindróma, crush szindróma, traumás izomelhalás
•    Keszonbetegség, búvárbaleset, dekompressziós szindróma
•    Gázembólia
•    Anaerob és kevert bakteriális fertőzés, gázgangréna
•    Bőrátültetés, musculocutan lebeny átültetés, végtag-visszaültetés
•    Égés, fagyás
•    Agytályog 
•    A retina központi artériájának akut érelzáródása (centrális arteria retinae occlusio, CRAO)
•    Neuroblastoma, IV. stádium
 
További, tapasztalati eredményeken alapuló indikációk, amelyek nem minden európai országban befogadottak:

•    Akut stroke, szélütés, agyvérzés 
•    Cerebral palsy (CP), oxigénhiányos agyi bénulás, spasztikus bénulás 
•    Daganatok kemo-, vagy sugárterápiájának kiegészítésére
•    Lyme kór
•    Sportsérülések
•    Meddőség
•    Agyrázkódás, koponyasérülés, agysérülés
•    Plasztikai sebészet
•    Sclerosis multiplex
•    Combcsontfej-elhalás
•    Perifériás idegsérülés, arcidegbénulás
•    Irritábilis bél szindróma, IBSZ, colitis ulcerosa, Crohn betegség
•    Migrén
•    Glaucoma, szaruhártyaátültetés, szemészet
•    Psoriasis
•    Autizmus spectrum zavar, ASD
•    Sportsérülések

Mellékhatások és megelőzésük

Bár a hiperbárikus oxigénterápia jellemzően kevés kockázattal járó kezelési eljárás és a hiperbár kabinok többszörös technikai túlbiztosítással rendelkező helyek, mint minden medicina esetén, bizonyos mellékhatások előfordulásával itt is számolni szükséges. Ezek a mellékhatások általában enyhék és ritkák, legtöbbjük odafigyeléssel, felkészüléssel, konzultációval, felvilágosítással megelőzhető.

Kiegyenlítési nehézség 

Egyik ilyen az úgynevezett egyenlítési nehézség. Minden gondos előkészület ellenére előfordulhat, hogy a fülkürt bemeneti nyálkahártyáját megerőltetjük, amikor is helyi duzzanat lép fel, ami a dobüreg szellőzését akadályozza. Ez a jelenség az esetek alig két százalékában, a kezelés alatt és a kezelés után is jelentkezhet. Tünetei közt szerepel a fül eldugulása, halláscsökkenés, miközben a páciens közérzete alig változik, tehát nem jellemző a fülfájdalom, csak enyhe, tompa nyomás-, illetve teltségérzés a fülben.
Az így kialakult fülkürthurut átlagos lefolyásban enyhe, nem fertőzött, legtöbbször néhány napon belül múló, helyi reakció. Kezelésekor a fülkürt átjárhatóságának helyreállítását célozzák antihisztamin, orrcsepp, enyhe fájdalomcsillapító, kalcium szedésével, néhány napos kímélő életvitellel és a terápia átmeneti felfüggesztésével.
Fontos, hogy kiegyenlítési nehezítettség esetén azonnal jelezzünk a kamrakísérőnek, aki a nyomás emelését azonnal leállítja. Amennyiben a beteg nem tud megbirkózni a nyomáskiegyenlítéssel, a kamrából ki kell őt hozni a dobhártyasérülés elkerülése végett.

Orrunk mélyén

Bizonyos esetekben a fülkürt betegsége elhúzódhat, felülfertőződhet, ez azonban nem a terápia kapcsán fellépő helyi reakció elkerülhetetlen következménye, hátterében sokkal inkább orrpolip, duzzadt orrnyálkahártya, hipertrófiás nátha, orrsövényferdülés, az alsó vagy középső orrkagylók megnagyobbodása, orrmandulagyulladás, garatmandula-megnagyobbodás, egyéb orrgarat gyulladások, az orr melléküregeinek krónikus gyulladása, orr-idegentest, orrgarati daganat, esetleg gyomorsavtúltengéshez vagy gyomorszáj-diszfunkcióhoz kapcsolódó refluxbetegség állhat.
Mindezek diagnosztizálása fül-orr-gégészeti, illetve gasztroenterológusi szakterület.

Barotrauma

Másik lehetséges, ám szintén nagyon ritka mellékhatás a barotrauma, ami az egyenlítés elmaradásakor léphet fel. Amennyiben nem sikerül fülkürtön keresztül a dobüregi nyomás kiegyenlítése és ezt nem jelezzük időben a személyzetnek, a dobhártya a nyomás növekedésével egyre jobban behúzódik, benyomódik. Ha az egyenlítés továbbra is elmarad, a dobhártya a feszülés következtében sérülhet, ami bevérzéssel, szakadással járhat. Dobhártyaszakadáskor fájdalom és halláscsökkenés keletkezik, olykor némi vérzés is kísérheti. Az egészséges dobhártya a sérülés után spontán gyógyul.

Görcsoldás

Még ritkábban, a statisztikák szerint ezerből egy embernél előfordulhat oxigéngörcs, hiszen a terápia nagy dózisban juttat be a szervezetbe oxigént. Ennek aktivizáló, anyagcsere-növelő hatása van, ami bizonyos speciális esetekben (pl. epilepszia a kórelőzményben, magas láz, CO-mérgezés, erős kiszáradás, a terápia előtti fél napban drog- vagy túlzott alkoholfogyasztás) a túlnyomáson töltött idő alatt fokozott görcshajlam kialakulásában nyilvánulhat meg. Az oxigéngörcs előjelei jól detektálhatók, amennyiben hirtelen szédülést, látászavart, csőlátást, arc- vagy kéztájon történő görcsöket, izomrángást észlelünk, jelezzük a kamrakísérőnek, aki ilyenkor haladéktalanul leveszi az oxigénmaszkot, aminek hatására a tünetek elmúlnak. Szükség esetén gyakoribb oxigénlégzés-szünettel az állapot meg is előzhető.

Ne tartsd vissza!

A nyomáscsökkenés alatt krónikus tüdőbetegségek (pl. COPD, tüdőtágulat, egyéb légúti obstruktív betegségek) esetében lezárt tüdőrészek túlfeszülhetnek, ilyenkor levegő juthat a keringésbe, ez a gázembólia, vagy a mellüregbe, ez a légmell. Ilyen előzményekkel a kivizsgáló szakorvos mérlegeli a terápia úgynevezett rizikó-előny kockázatát, adott esetben lassú dekompressziós módszert ír elő. Amennyiben köhögési roham vagy más hasonló tünet lépne fel a nyomásváltozás alatt, a szakkísérő leállítja a kamrát, felfüggeszti a kompressziót, illetve dekompressziót, és csak annak befejezése után folytatja a terápiás merülést. Ugyanez történik szándékos légzésvisszatartás esetében is, ezért semmi esetre se tartsuk vissza a lélegzetünket, bármennyire is a futurisztikus „merülőkabin” hatása alá kerülünk! Természetesen a központ fel van készülve az esetleges, igen ritkán fellépő szövődmények ellátására is!

Fogtündér
 
A nyomáscsökkenés szakászában minden léggel töltött szilárd falú üreg (krónikusan gyulladt orrmelléküreg, rosszul felhelyezett fogtömés, fogkorona) alatti gáz beszorulhat tágulás közben, ezért adott esetben felléphet fogfájás, a rossz tömések, koronák lazulása. Erre is jó megoldás a nyomás lassabb csökkentése.

Szemünk fénye

A szemlencse oxigénnel történő telítődése miatt nagyszámú, egymást követő kezelés során átmeneti rövidlátás is előfordulhat, ám ez jellemzően néhány hét alatt elmúlik. Szürkehályogra veszélyeztetett pácienseknek a terápia előtt szemészeti kontroll javasolt tekintettel arra, hogy nagyon magas kezelésszám esetén fokozott a szürkehályog kialakulásának kockázata.

Don’t panic

A hiperbárkamrában „alámerülők” mintegy két százalékánál előfordulhat klausztrofóbia, pánikbetegség. Ilyenkor segíteni szokott, ha a páciens tudatosítja, hogy a keszonkamrából bármikor ki tud jutni, még kezelés közben is. Ilyenkor is nagyon fontos a kamrakísérő szerepe, sokszor néhány megnyugtató szó segít, és a kezelés tovább folytatható.
A beteg soha sincs magára hagyva a kezelések alatt!

 

Mit tartogat a jövő?

A hiperbárikus oxigénterápia kutatási területén számos együttműködési lehetőség adódik, úgymint például közös részvétel nemzetközi kutatásokban, együttműködve más, magyarországi és külföldi kollégákkal, egészségügyi intézményekkel és szervezetekkel. Jelenleg is több multicentrikus vizsgálat zajlik európai támogatással (European Collaboration in Science and Technology = COST B14-programok).
A gyakorlati orvoslás (például a „problémás” sebek, a sebgyógyulás és a fertőzések kezelése) területén az orvosi szakkollégiumok és a hiperbár orvostársaság közötti együttműködésnek köszönhetően megvalósítható az egyes betegek terápiás lehetőségeinek ki- és átértékelése, és esetleg a hiperbárikus oxigénterápia járulékos alkalmazásának megszervezése a terápiás hatékonyság növelése céljából.
Az aktív rehabilitáció területén is számos együttműködési lehetőség nyitott (például az amputáltak, mozgássérültek komplex, korai rehabilitációja, életminőségének javítása), amelyek a terápiás eredmény javítását és a kezelés összköltség-hatékonyságát is eredményezhetik.
Az együttműködés mielőbbi megszervezése nem csak a jelenlegi és leendő páciensek, hanem gyógyítóik terápiás biztonságát is szolgálná (szaporodó műhiba-perek…).
A hiperbárikus körülmények között végzett oxigénterápiával kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése, ezeknek a gyógyító munkába, oktatásba és kutatásba történő integrálása közelebb hozná ezt a terápiás lehetőséget a magyarországi napi gyógyítási gyakorlathoz.

 

Scyllias nyomdokain
Hiperbár-történet dióhéjban

A hiperbár-medicina és a búvárkodás technikája szinte az ősidők óta összefonódik, hiszen emberemlékezet óta próbáljuk meghódítani a víz alatti világot, lázasan kutatjuk, hogyan lehetne minél hosszabb ideig a mélyben felfedezni és dolgozni. Már az ókori görögök is ismerték a keszonkamrát, maga Hérodotosz énekelte meg az első, az irodalomban is megnevezett búvárt, Scylliast, aki állatbőrből készült, a mai keszonkamrák ősének is tekinthető búvárharangot alkalmazott a vízfelszín alatt. A középkorban a búvárharangokat továbbra is használták és fejlesztették, többek között Sir Edmund Halley (igen, az üstökösnek nevét adó csillagász, polihisztor) is foglalkozott a tökéletesítésükkel.

Szárazföldi körülmények között dokumentáltan elsőként Nathaniel Henshaw angol lelkész és természettudós igyekezett gyógyítani az általa Domiciliumnak elnevezett ős-keszonkamrával, amit 1662-ben épített. Az a szerkezet szelepekkel, tömlőkkel működött, szigetelt volt, és mind túlnyomást, mind alacsony nyomást létre tudott benne hozni kreátora. Henshaw úgy vélte, akut állapotokban túlnyomás, krónikus betegségek esetében pedig a ritka levegő tesz jót. Emésztési és a légzési nyavalyákat kezelt kezdetleges berendezésével. Akkoriban azonban a levegő összetételéről és az oxigénről még semmit sem tudtak.

Az oxigént egymástól függetlenül fedezte fel Carl Wilhelm Scheele 1773-ban és Joseph Priestley 1774-ben. Mivel azonban Priestley munkája előbb jelent meg, gyakran neki tulajdonítják az elsőséget. Az oxigén elnevezést Antoine Laurent de Lavoisier francia kémikus alkotta meg 1777-ben.
Franciaország a 19. században élen járt a magasnyomású gyógyítás alkalmazásában, a 2-4 atmoszféra közötti nyomásról váltig állították, hogy jótékony hatással van a belső szervek és az agy keringésére.
Az 1800-as évek első felének meghatározó fizikusa, Junod tanulmányozta a jelenséget és két munkatársa segédletével 1834-ben hiberbárikus kamrát állított szolgálatba. A kamrát a nyomás-vizsgálatok terén ugyancsak jártas James Watt, a gőzgép feltalálója tervezte, és négy atmoszféra előállítására volt képes. Tuberkulózist, légcsőhurutot, gégegyulladást és szamárköhögést gyógyítottak benne, de más betegségekre, úgymint például kolerára, kötőhártyagyulladásra is kipróbálták.

Aztán 1841-ben Triger, francia bányamérnök a Loire völgyében lévő szénbányához caissont, alul nyitott dobozt tervezett annak érdekében, hogy munkásokat juttasson le folyók mélyére, a más úton elérhetetlen szénmezők kitermeléséhez. A víz kiszorítása érdekében a caissonban a nyomás fokozott volt. Ő észlelte az ott dolgozókon a különös caisson-betegséget, ízületi fájdalmat, idegrendszeri rendellenességeket a felszínre emelkedés után. Az elnevezés is tőle származik: maladie du caisson. Két orvost vett fel az esetek kivizsgálására, Polt és Watelle-t, akik 1854-ben elsőként vetették fel, hogy a keszonbetegségben szenvedő bányászok kezelésére a rekompressziót lehetne alkalmazni, bár az egészet nem igazán értették.

Paul Bert francia orvos, a magasnyomású medicina atyja 1878-ban keletkezett La Pression barometrique című művében leírta az idegrendszeri oxigénmérgezés jelenségét, azaz a Bert-effektust. Az ipari forradalom hídépítő-mélyépítő törekvéseinek kiszolgálására egyre szélesebb körben terjedt a túlnyomás alatti munkavégzés, ami az „új kórt”, a keszonbetegséget is világszerte elterjesztette. Paul Bert fedezte fel a kapcsolatot a nitrogénbuborékok és a keszonbetegség között. Ekkor dolgozta ki az experimentális túlnyomás-orvoslás tudományos megközelítését és az „új anyag”, az oxigén túlnyomáson történő alkalmazását, ezzel továbbfejlesztette az addigra már több helyen is működő dekompressziós kamrát, oxigénnel gyorsítva a dekompressziót.

Paul Bert 

1879-ben egy másik francia orvos, bizonyos Fontaine doktor hordozható nyomáskamrában állított fel műtőt, aminek két előnye is volt: egyrészt a nitrogénoxid nagyobb oldódásával mélyebb anesztéziát ért el, másrészt javult a páciensek oxigén-ellátottsága. A sikereket és eredményeket látva a doktor később egy hatalmas, háromszáz ember befogadására alkalmas magasnyomású létesítményt tervezett, ám ennek megépítésére nem került sor, miután a Pneumatic Institute-ban történt robbanás során Fontaine meghalt.

1885-ben E. T. Williams, a londoni Royal Brompton Hospital prominense ezt írta a British Medical Journal egyik cikkében: „A modern orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya, ha betegségek kezelésében az atmoszférikus levegőt különféle nyomásokon használjuk. Mikor arra gondolunk, mily egyszerű módszer ez, milyen könnyen és individuálisan használható, megdöbbenünk, hogy Angliában mily keveset alkalmazott terápia ez.”

Észak Amerikában az első hiperbárkamrát Kanadában, Ontarióban készítették 1860-ban. Egy évvel később már állt a New York-i szerkezet is, amit idegrendszeri és ahhoz kapcsolódó betegségek gyógyítására használtak. 1882-ben, a New-York-i Hudson-alagút építése során a többszáz munkásból minden negyedik munkás meghalt keszonbetegségben. Ezért 1890-ben keszonkamrát telepítettek a helyszínre, aminek következtében a következő másfél hónapban összesen hárman haltak meg.

A témában a legnagyobb publicitást Dr. Cunningham Kansas City-i kamrája kapta 1920-ban: az I. világháború utolsó hónapjaiban az országon végigsöprő spanyolnátha áldozatait próbálta kezelni, és megfigyelései szerint a hegyekben magasabb volt a halálozások száma – vagyis a nyomásfaktor szerepet játszik a gyógyíthatatlan betegség kimenetele szempontjából. 1928-ban a doktor megalkotta a világ legnagyobb hiperbárikus létesítményét: egy ötemeletes, szintenként tizenkét hálószobát magába foglaló, 20 méter átmérőjű óriási acélgömböt, ami 1937-ig működött. Bár a Dräger szakemberei már 1917-ben javasolták, hogy búvárbalesetekhez magasnyomású oxigénkamrát használjanak, az ötlet azonban csak később, a Cunnigham féle óriásgömb lebontása után valósult meg. Az Egyesült Államok haditengerészete Albert Behnke és Louis Shaw kezdeményezésére 1937-ben a Dräger mintájára oxigénes dekompresszióval rövidítette le búvárjai felszínre érkezésének idejét.

Az oxigén hiperbárikus orvoslásban történő bevezetése Ite Boerema érdeme. 1956-ban az Amszterdami Egyetemen magasnyomású oxigént használt a szívműtétekhez. Akkortájt nem állt rendelkezésre szív-tüdő készülék, ami a nyílt szíven elvégzett operációk időtartamát rendkívül behatárolta. A műtét előtt a betegek testhűtést és hiperbárikus oxigénkezelést kaptak, így hosszabb ideig tartó szívleállást is kibírtak maradandó agykárosodás nélkül, és a bonyolultabb műtétek elvégzés is lehetővé vált. Boerema 1959-ben jelentette meg a híres Élet vér nélkül című művét, amelyben arról számol be, hogy mesterségesen vérlebocsájtott malacokat vérplazmapótló folyadékkal feltöltve magas nyomású hiperoxigenizációval tartott életben. Boeremára mindezek okán a modern hiperbár medicina atyjaként tekintünk.

Boerema egyik kollégája, W. H. Brummelkamp 1959-ben felfedezte, majd 1962-ben közleményben jelentette meg, hogy anaerob fertőzések esetében kiválóan alkalmazható a hiperbárikus oxigénterápia. 1962-ben Smith és Sharp szénmonoxid-mérgezésben használta a módszert. 1963-ban megtörtént az első nemzetközi hiperbár kongresszus Amszterdamban (International Congress of Hyperbaric Medicine), amely után feléledt a nemzetközi érdeklődés, és a hiperbárikus oxigénterápia megkezdte modern kori hódítását. Sorra nyíltak a hiperbárkamrák Európa- és Amerika-szerte, többek között a stockholmi Karolinskán, a durhami Duke Egyetemen, New York Mount Sinai Kórházában, Chicagóban, Los Angeles-ben, New Jersey-ben és a Harvardi Children’s Hospital-ben, de Kínában is.

A szakemberek köreiben konszenzusos bizonyosságot nyert, hogy félvastag bőrátültetés megtapadásában, sebgyógyulásban, égéses esetekben milyen előnyökkel bír a medicina.
Az orvoslásban elért sikerek életre hívták a tudományos társaságok megszületését, majd az 1970-es évek végén megalakult az Undersea Medical Society, amitől kezdve a hiperbárikus oxigénterápia a modern gyógyító-megelőző orvoslás stabil alkotórészévé vált.

 

Szerző: Papp Sándor

Lektorálta: Dr. Gőbl Anna, Dr. Kanász Gábor, Dr. Pák Péter