Egy mosolygós arc Révfaluból


Ferenczy Noémi Győrben lakik, a Szegedi Tudományegyetem orvostudományi karán tanul elsőévesként, és a kórház VI. Belgyógyászatán tölti gyakorlatát.
 
„Harmadik hete vagyok itt ápolástan gyakorlaton, és nagyszerűen érzem magam. Az ápolókkal közösen végzem a napi teendőket reggel 6-tól délután 2-ig. Mindenki nagyon barátságos, segítőkész, jó a hangulat, és a betegek is nagyon kedvesek velem. Ha módom lesz rá, harmadévesként is szeretnék ide visszatérni.”

Noémi az általános orvosi diploma megszerzése után tervei szerint a plasztikai sebészet felé szeretne orientálódni.

 

A családi példát követve


Gáspár Zsófia szintén Szegedről érkezett, ráadásul szegedi lakos. Azonnal adódott tehát a kérdés, miért a lakóhelytől távoli győri kórházat választotta?

„Édesanyám gyermekorvos, és annak idején, elsőévesként szintén Győrben, a traumatológián töltötte gyakorlatát, így én is ide kértem magam. Ahogy anyukámnak nagyszerű tapasztalatai voltak itt, úgy nekem sem lehet okom panaszra. Az ápolók nagyon befogadóak, barátságosak, teljesen bevonnak a teendőkbe, és az orvosok is partnerként kezelnek. Úgy gondolom, a kórház és a környezet egyaránt nagyszerű közeg a tapasztalatszerzésre. Könnyen előfordulhat, hogy rezidensként visszatérek a győri kórházba.”

Zsófiát a szemészet érdekli leginkább, szakorvosként ezen a területen szeretne majd tevékenykedni.

 

Az orvosi tanácsok sem maradnak el


Rádler Sára Fertőszentmiklósról érkezett, a Pécsi Tudományegyetem orvostudományi karán elsőéves.

„Nekem Sopron közelebb lett volna, de úgy gondoltam, hogy egy nagyobb kórházban több tapasztalatot gyűjthetek. Egy ismerősöm ráadásul éppen az itteni idegsebészetet javasolta gyakorlatra, így nem volt kérdés, hogy a Petzben töltöm a gyakorlatomat. Itt mindenki nagyon segítőkész, beleértve az ápolókat és a betegeket. Az orvosok szintén türelmesek velem, bátran kérdezhetek tőlük, akár többször is elmagyaráznak egy-egy fontos témát.”
 
Sára egyelőre nem döntötte el, diplomás orvosként melyik szakágat választja majd, de a gyakorlat befejeztével a nyár további részét mindenképpen aktív pihenéssel, igazi nyaralással szeretné tölteni.

 
Nyári gyakorlatuk utolsó napjain az orvostanhallgatók egy anonim értékelőlapot töltenek ki, amelyben 1-től 5-ig pontozzák a kórházban tapasztaltakat. Belepillantva az ívekbe, szinte kizárólag ötpontos osztályzatokat láthattunk, ami azt mutatja, jó ide gyakorlatra jönni.

 

Forrás: Facebook/Petz Aladár Oktatókórház