A tárcavezető elmondta, hogy az előrejelzések szerint a 2013-as árvízhez hasonló, vagy azt meghaladó magasságot ér majd el a Duna és a Lajta vízszintje, így a két folyón kiemelt védekezésre van szükség. Ennek részeként kijelölték azokat a helyeket, ahol a vízszint emelkedéséből rendkívüli helyzet adódhat, például esetlegesen meg kell emelni a gátakat vagy ki kell telepíteni a lakosságot.

„Meggyőződésem, hogy a kitelepítés nem fog bekövetkezni, mert a megfelelő védművek közé tudjuk szorítani a vizet” – tette hozzá a miniszter.

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy az eredményes munkára szervezetileg is felkészültek, a Magyar Honvédség mintegy tizenhétezer emberrel kész arra, hogy a védekezésben megfelelő hátteret tudjon biztosítani, gépjárművekkel és helikopterekkel is.

A védekezésről szólva elmondta továbbá: lehet, hogy ideiglenes tározókat kell majd nyitni, erre Győr-Moson-Sopron vármegyében már kijelölték a tározókat. Amennyiben a vízszint megköveteli, megnyitják azokat.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a sajtótájékoztatót azért a győri Petz-kórházban tartotta, mert magasabb vízállás esetén vízbetörések várhatók az épület alagsorában.

„Szakemberek, mérnökök bevonásával, a vízügyi szakértők jelenlétében és a katasztrófavédelmi főigazgatóság munkatársainak a gyakorlati tapasztalatai alapján kijelöltük azt a feladatot, hogy a kórházba semmi szín alatt ne törhessen be a víz, és a kórház a további hétköznapi munkáját el tudja végezni” – mondta, hozzátettéve, hogy katasztrófahelyzetben mindig nagy biztonságot jelent, ha megfelelő egészségügyi támogatás van a munkatársak és a lakosság háta mögött.

A miniszteri látogatás eredményeként a kórház a KEF-től megkapta azt az azonnali, 9 millió forintos segítséget, amely révén elkerülhető, hogy a víz elárassza az alagsori gépparkot.

 

Forrás: MTI
Fotó: Krizsán Csaba, MTI